2014. november 8.

Bástya elvtárs

Az erdőkertesi pisztrángos tavon jártam.
Egy tenyérnyi kárászt fogtam, ami nálam ritka vendég. Örültem neki nagyon.

A víz eléggé üresnek tűnt legyezés és pergetés szemszögéből is. A pontyok ugyan mozogtak a felszínen, illetve láttam egy pisztrángpárt, és egy csapat összeállt pontyot (?) a sekélyebb oldalsó tóban. Ennyi.

Átfésültem az egész tavat a mélyéig leengedve mindenféle műcsalit. Egy (lélekvesztő) csónakban lapátoltam sokat az össze-vissza forgó szélben. Megdobáltam az összes partot, az akadók környékét, de úgy tűnik, hogy ennyit tudott adni ez a délután.
Persze ez nem panasz, mert ez sem kevés. Nem halban, kilóban vagy centiben mérik a szabadidő eltöltését. A "jól éreztem magam" vagy "kipihentem magam" devizanemek simán jobban játszanak.

Amúgy a tóról most egyszerre jót és rosszat tudok mondani. Kezdjük a rosszal.
Előző nap odatelefonáltam, hogy érdemes-e menni. A pozitív válaszra építve másnap meglepve tapasztaltam, hogy a bejárat be van zárva. Sehol senki. Telefon ismét, hogy bocsi elfelejtődött, hogy ma zárva lesznek, merthogy temetés van. Ób+. A jó oldal az, hogy kerítettek valakit, aki be tud engedni. A várakozás egy órája alatt összeraktam a cuccom, megreggeliztem, stb. A kerítésen át vizet hiába figyeltem, nem volt rajta mozgás. A rossz oldal az, hogy - szigorúan szerintem, szigorúan szubjektíven - a  tó eléggé "halmentes".. khm. A jó oldal az, hogy hamarosan telepítenek... Persze ez utóbbi már nem érint engem.

Mindenesetre Bástya elvtársként éreztem magam. Egyedül az enyém volt az egész tó..


0 hozzászólás: