2014. január 1.

2014-es szabályok

Sok, horgászokra vonatkozó szabály-változás lép életbe mától. Próbáltam értelmezni mi is a tennivalóm.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) htájékoztatója szerint az új szabályozásra való átállás miatt az idei évre érvényesített állami horgászjegyek és a fogási naplók érvényességét 2014. január 31-ig meghosszabbítják.

A 2014. évre érvényes állami horgászjegy váltására december végén, január elején kötik meg a forgalmazói szerződéseket a megyei halgazdálkodási hatóságok. A 2014. évi állami horgászjegy az új rendelet értelmében már 2015. január 31-ig lesz érvényes, díja változatlanul 2000 forint lesz.
Azaz nem kell rohanni az egyesületbe. Előbb érdemes érdeklődni van-e már új horgászjegy, fogási napló.

A 2013. évi fogási naplók érvényességét szintén meghosszabbították január 31-ig. Az halgazdálkodási törvény hatályba lépése óta a fogási napló az állami horgászjegyhez kapcsolt, halfogásra jogosító okmánnyá vált. Ha nincs, akkor nem lehet horgászni. Sőt a horgászatot nem lehet megkezdeni a fogási napló megdátumozása nélkül - ezt kiemelten ellenőrzik majd.

A 2013-as fogási naplókat legkésőbb 2014. február 28-ig-, vagy az állami jegy váltáskor le kell adni. Határidőn túli leadás esetén is jogszerűen kiadható az új állami horgászjegy, viszont ilyenkor ezért kétszeres díjat-, idén 4000 forintot kell fizetni.
A fogási napló díja 200 forint, díjmentesség nincs.

Tilos a halradar használata télen (már mostantól kezdve). Pontosabban november 1. és március 15. közötti időszakban, a cél a vermelő halállomány védelme.

Tilos a horogra kívülről akadt hal megtartása. Gondolom a halőrök (jobban) figyelik majd ezt.

A szabályosan kifogott, 30 centiméternél nagyobb hal csak leölve lesz elszállítható a vízpartról. Azaz diszperzites vödörben úszkáló halakkal hazamenni nem szerencsés, kivéve a csalihalnak valót.

Változik az őshonos, fogható halfajok fajlagos tilalmi ideje, kifogható mérettartománya, valamint a horgászatra és a rekreációs célú halászatra vonatkozó napi kifogható darabszáma is. Íme: 
Továbbra is fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a fogás/kifogás = zsákmány, hazavitt halhús!

magyar név
fajlagos tilalmi időszak
kifogható halak mérettartománya
naponta kifogható darabszám
csuka
02. 01 - 03. 31.
legalább 40 cm3 db
balin
03. 01 - 04. 30.
legalább 40 cm 3 db
sügér
03. 01 - 04. 30.
minden
fogassüllő
03. 01 - 04. 30.
legalább 30 cm 3 db
kősüllő
03. 01 - 06. 30.
legalább 25 cm 3 db
garda
04. 15 - 05. 31.
legalább 20 cm
domolykó
04. 15 - 05. 31.
legalább 25 cm
jászkeszeg
04. 15 - 05. 31.
legalább 20 cm
szilvaorrú keszeg
04. 15 - 05. 31.
legalább 20 cm
paduc
04. 15 - 05. 31.
legalább 20 cm
márna
04. 15 - 05. 31.
legalább 40 cm 3 db
ponty
05.02. - 05. 31.
legalább 30 cm3 db
compó
05. 02 - 06. 15.
legalább 25 cm 3 db
harcsa
05. 02 - 06. 15.
legalább 60 cm, fajlagos tilalmi időszakban legalább 100 cm3 db
sebes pisztráng
10. 01 - 03. 31.
legalább 22 cm3 db
menyhal
legalább 25 cm3 db

A legaktuálisabb dolog most, hogy nincs vége a pisztráng tilalomnak. Majd csak áprilisra lehet újra a sebeseket hajtani. Mármint halhús beszerzése céljából.
A sporthorgász továbbra sincs eltiltva, csak (kizárólag!) az Etikai szabályzat őrzi ezt a területet, más védelem nem fért bele ebbe a furcsán alakuló új szabályozásba. Persze azt sem mondhatom, hogy nekem ne lenne még fejlődni valóm ezen a területen.

A szabályozás amúgy még nem végleges (elég gáz!!), ezért a horgászoknak figyelni kell a jogszabályok megjelenését és tájékoztatásokat.

1 hozzászólás:

Szia,
Az utolsó előtti bekezdéshez engedj megy egy pontosítást!
Írtad, hogy a "sporthorgász" továbbra sincs elítlva, stb... De igen, el van tiltva a teljes tilami idő alatt, mert az új törvény kimondja, hogy tilalmi időben tiltott az adtott halfaj célzott horgászata. Önfentartós sebes pisztráng kis hazánkban nagyrészt pedig csak olyan vízben él, ahol nincs más halfaj, illetve ha van is, akkor védettsége lévén horgászható. Én így értelmezem a törévnyt.
A védelem január - márxius között már nem az ívó halaknak szól, hanem a még el nem úszott ivodékoknak, vagyis jogos a tiltás.
üdv!