2013. november 30.

Gödörből

Lánykámat edzésre vittem, és jutott megint egy kis idő pecára. Tenkarával végigjártam egy partszakaszt, de olyan tiszta és alacsony volt a víz, hogy egyértelmű volt: itt halat nem fogok fogni.

Szerencsére volt nálam legyesbot is, de nagyobb fajta, #7-es zsinórral. Na ez a zsinór a legjobb az eddigiek közül. Barrio GT 125-ös. Két éve nyúzok már egy hetes zsinórt, így gondoltam itt az ideje frissíteni. Mondták, hogy a legyes felszerelésben talán a zsinór az, ami a legjobban számít, így ezen nem érdemes spórolni. Hát én azért eddig is spóroltam, ahol lehet. Ez a mostani is másodkézből került hozzám.

A hozzá való bot spiccét időközben javíttattam, mert a garancia rendezésével együtt járt volna egy akkora költség, amiből új botot vehettem volna. Ki van ez találva, kérem..
Szóval a füves edzések megvoltak az új zsinórral, és a szokásos távra lazán rádobtam 2-3-4 métert is. Hoppá, ez tényleg számít.

Na szóval új zsinór, rendbe tett bot, új előke, meg minden. Ha már minden új, akkor próbáljunk rá egy új légyre is, amit tegnap buheráltam, és nekem nagyon tetszett: egy árvaszúnyog lárva utánzat.
Dobálok, semmi. Odébbmegyek, semmi. Aztán az egyik gödör mélyén gyanús mozgásra leszek figyelmes. Kis halraj vagy örvénylő levelek lennének? Majd ebben a pillanatban fél méterrel odébb fehéres villanás nyugtat meg. Igen, itt jó lesz.

Lefele dobok, megtartom a sodrásban, és lassan szedem be a zsinórt. Megszórom a gödröt, jobbról, balról, kicsit jobbról, kicsit balról, stb, míg végül az arany középút jön be.
Középen vezetem a legyet, aztán az egyik megállításkor elindult lefelé. Bevágtam és előtűnt a homályos mélyből egy fényes haltest. Jesssz!
A rövidke fárasztás közben megcsörren a telefon ébresztője, mennem kellene. Gyorsan kiszedem a halat, de sehova sem tudom lerakni. Száraz avar, sziklák vagy talpalatnyi beton a választási lehetőségeim. Marad a beton. Gyors fénykép és ment is vissza.

Én is siettem vissza az edzésre a lányomért. Aztán együtt haza.
Egy órás kis szünet és benne egy szép halat találtam. Tökéletesen elégedett vagyok.

0 hozzászólás: