2013. szeptember 16.

Pere-lízis 2.



Másnap reggel hatalmas ködre ébredtünk. A hidrométer 100% páratartalmat mutatott.
Ismét a helyi szakaszt néztem meg, de csak röviden. Akasztottam egy .... követ.

A reggeli után indultunk ismét észak felé, és elsőként Gibártnál álltunk meg. Jó fél órás tekergésbe került míg a dzsindzsán keresztül megtaláltunk egy átjárót a vízhez. Remek szakasz ez is, de mint kiderült utólag eléggé haltalan, vagy ismét csak a frontok játszottak velünk. Pár apró domit sikerült itt is kifogni - ezek is az araszos méretbe tartoztak, mint tegnap.

Zoold már ment volna tovább, de kapacitáltam, hogy a víztörő alatti részt is nézzük meg, mert egy-egy nagyobb ugrást láttam ott. Előrement, én meg leragadtam a part menti részeken, mert több helyen láttam halat. Nem lett belőle semmi, de egyúttal lemaradtam arról is, hogy Zoold pergetve akaszt egy komoly csukát, amit egy percig fáraszt is, míg végül a fonott elszakadt. Remek lehetett.
Dobáltunk még egy fél órát, de eredmény nélkül.

Elindultunk tovább északra. Beugrottunk Mérára, vagyis inkább a Hernádcécei gyaloghídhoz, de a meredek part, mély víz miatt mentünk is tovább.
Tegnap a többiek Zsujta mellett voltak, de valószínű nem figyelte egyikünk sem amit mondtak, mert különben nem mentünk volna mi is oda. Nulla hal. Egy mozdítás, egy szedés se. Amúgy gyönyörű hely, sokat ígér, de üres nagyon.

Volt még egy fél óránk, amit a tegnapi hidasnémeti szakaszon ütöttünk el. Azt hiszem egy sneci jött.
Irány Pere. Ettem egyet, mert üres volt a gyomrom is. Csilis bab volt kenyérrel, amihez ittam hozzá finom pálinkát. Ritka jól esett.
Kezdtem amúgy kifáradni. Nem aludtam jól. Részben az élmények miatt, részben a szomszéd szobában koncert hangerővel horkoló - legendás erről - Marci miatt. Nem okolható semmiért, mert előre szólt, hogy "kissé problémás", de arra nem voltam felkészülve, hogy még falon keresztül is hat..

Kimentem ismét a perei szakaszra, de most pergetni. Kell ezt is.
Amúgy is a tegnap esti "üdvözlő ajándék" két kézzel készült wobbler volt, ami elképesztő kedvesség, figyelmesség volt Gpepp-től és Skill-től. Eleve az volt, de úgy még inkább az, ha tudjuk, hogy majd harmic darabot készítettek fejenként csak erre a célra.

Estére Marci szobatársai füldugókkal készültek. Tényleg. Míg én pár pohár Tokajival készültem fel a koncertre, mert a bor engem gyorsan elaltat. A bor annál is jobban esett, mivel dús tartalmú pörkölt volt vacsorára. A kettő együtt gyorsan hatott, így az esti beszélgetésből idő előtt távoztam.



Panoráma képek:



0 hozzászólás: