2013. július 1.

Halvadászok

Pecázáshoz pakolok kora reggel, és körülöttem sertepertél a nagyobbik lányom. Ahogy ez természetes hétvégén kora reggel - persze hétköznap alig lehet felkelteni...
Mindenesetre beveti a csajos praktikáit, elejt egy szót itt, "jaj de jó lenne" ott, egy kis dicséret, egy kis kedveskedés, egy kis segíthetek?... és már ott is tartunk, hogy társas horgászat lesz ma.
Persze a kicsi is jönne - ugye ő is fent van, hiszen hétvége-reggel van -, de őt sajnos tényleg nem tudom vinni, mert a türelme még negyedórás szinten van. Szóval szívszaggató gyerek-bömbölés és könnyzápor közben távozik az apa-nagylány duó.. bele a napfelkeltébe, a távoli kalandok felé. Ja persze.

Előre mondom a lánykámnak, hogy jó eséllyel nem lesz ma hal, mert áradt a Duna, meg kínlódós is lesz, mert erős a szél. Szerencsére hoz könyvet is magával, B tervként.

A Váli víz magas, de már visszavonulóban, tekintve a nagy ár után alig fel- majd gyorsan letűnő árhullámnak.
Itt-ott van mozgás, de semmi látványos. Büdös a víz. Mocsokul. Majdnem dögszag, de leginkább talán a tehenészetből lehet a szag-, esetleg a vízszennyezés forrása. Legalábbis szerintem a vízből jött a szag.

Lógatjuk a  spiccbotot, de mozdítás nélkül. Feljebb megyünk, de a nagylány itt inkább a könyvet és a zárt kocsit választja, mert felhőkben követik az embert a szúnyogok.
Hiába próbáltam a héten szerezni moszkitóhálót, sajna hiánycikk volt az általam meglátogatott 5-6 horgász/vadász/military boltban is. Gondolom más is hasonlóan próbált felkészülni.

Feladom én is és elindulunk hazafelé. Beugrunk Battára, de nagyon kint van a Duna, így máris tovább állunk. Egy tavacskát gondolok meglátogatni, ahol mondták vannak kárászok, de útközben van még egy patak.

Na ez a jó hely. Ezt kerestük, erre vadásztunk.
Tiszta a víz, és szúnyog helyett apró legyek vannak, amik valamiért csak rám szállnak, de a nagylányt békén hagyják. Nekem viszont még a szemüvegem alá is bemásznak..
Szóval tiszta a víz és látszanak a halak is. A csontit majd szétszedik a snecik, míg végül sok szenvedés után csak megakad egy a lányomnak.

Több szakadás és gubanc után, csinálok neki egy tenkara-utánzat-izét. Sima zsinór, végén hurok, abba hurkolva a horogelőke és azon egy csonti. Plusz a polár-szemüveg. Ezekkel már hamarabb meglett a következő halacska.

Én mélyebben úsztatok, ahova nem lát le a szemüveg, és ahol nagyobb halat remélek. Végül néhány sneci után egy jobb hal akad. Elsőként snecire gondolok, de csak nem akar feljönni, sőt megpendül a zsinór és elindul folyásnak szembe. Pár másodperc után végül kiszedek egy huszoncentis domit. Jesssz!

Ahogy emelem furcsán lóg. A kezemben tartva úgy tűnik, mintha a horogelőke a kopoltyúnyílásán menne be. Vizsgálódás közben lerúgja magát és elszakad a vékony előke. Felveszem, nézem tovább és érdekes mód rendesen ott a horog a szájában a csontikkal. Hogy mehetett keresztül a kopoltyúnyílásán az előke..?
Nem tévedtem, ebben biztos vagyok. Az előke nem kívülről beakadva ment a koplotyúlemez alá, hanem ott, a nyíláson ment be.

Leánykám elfárad. Én még dobálok egy tíz percet, de más már nem akad. Irány haza ebédelni.

Ha halakban és naaagy kalandban nem is bővelkedett a nap, azért jól esett a közös program.
Nagyon tetszett, hogy a lánykámat elkapta a vadászláz. Vagy átragadt rá is..
Remélem egyre nyitottabb lesz a természetre mindkét lányom.

0 hozzászólás: