2013. március 27.

Új Halászati Törvény

"Bardócz Tamás bejelentette, hogy a szerdától a honlapon [Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján] is olvasható a jogszabálytervezetet közigazgatási egyeztetésre bocsátják, és jövő hét szerdáig várják a társadalmi szervezetek észrevételeit is."

Itt kerestem, de nem találtam. Még.
Jó eséllyel itt lesz majd.

Amíg nem olvastam, nem lamentálok túl sokat rajta, de a hírek szerint ez esetben nem várható a kormányzat "erőpolitikája", ahogy Szily László írta.

Mondom nem lamentálok, de azon kaptam magam reggel borotválkozás közben, hogy szívesen venném akár a február közepétől június közepéig tartó teljes tilalmat is (plusz pisztrángra október-december), habár ennek eddig ellene voltam a kínkeserves négy hónap (=harmad év!) rémképe miatt.

Nem tudom, hogy mi mozdított át. Talán a remény, hogy egy határozott tollvonás végre véget vet a hazai vizek és a természet kizsákmányolásának.

Részemről üdvözölném a halászat természetes vizekről való teljes kitiltását és a fenti hosszú horgásztilalmat is. Elvégre a négy hónap alatt el lehet menni horgászparkokba is. Akár.
Nem ciki az.
Szeretem a vadvizeket annyira, hogy az érdekükben akár hanyagoljam is őket.

4 hozzászólás:

Még mindig megmásíthatatlanul az az érzésem, hogy nem lenne jó a tavaszi általános teljes tilalom. Itt most nem arra gondolok, hogy deszarnekünk, nem mehetünk pecázni, mert a legrosszabb esetben fogok egy túrabotot meg egy fényképezőt, és úgy megyek a vízpartra, legalább ugyanakkora élmény. Viszont a 400.000 magyar horgászból minimum a harmada csak kárt tud tenni. Látjuk ezt minden egyes nap a partokon, még a békalencsét is ellopnák, ha lehetne. Vizek tucatja jár a fejemben, ahol egy évtizeddel ezelőtt még felejthetetlen horgászataim voltak, most meg mutatóban van benne csak hal. Ja, és nem halásszák őket.
Kérdem én: mi lenne, ha a maradék tisztességes pecás nem menne ki a partra abban a pár hónapban? Ki őrizné a halakat? A halőrök? Ugyanmár...

Elevenen él bennem az emlék egyik egyesületi vizünkről. Egy időben az út állapota miatt képtelenség volt kimenni horgászni, még terepjáróval is. Megkezdődött a szabadrablás, a legalja "horgászok" a közeli falu cigányaival karöltve kezdték lopni a halakat, mivel senki sem volt a víznél. Egyedül a halőr, őt pedig könnyű volt megvesztegetni (vagy megfenyegetni).

Ebből a szemszögből igazad van.

Ilyenkor a Szlovák szabályok keménysége jut eszembe mindig.
Koppintsunk. Ami nekik jó, az nekünk is jó lehet.

Bizony, koppintsunk! Ez a lényege az egésznek, visszatartó erő kell a patkányok ellen. Első alkalom: NAGY pénzbüntetés, eltiltás. Második alkalom: börtön. Ennyi.

Személy szerint mindig azt mondtam, hogy más már nem használ, csak ha a rajtakapott rabsicot kegyetlenül megruházza az ember. Biztos leszokik a lopkodásról a második eset után. Mit csinál, feljelent? :)

Üdv mindenkinek! Véleményem az:Nem volna szükség koppintásra.Mind ősze az olyan embereket akik a rabló tevékenységeket büntetlenül tehetik,azokat egyszerűen el kell zárni.Nem szükséges pénz büntetés,ne kell erőszakos cselekedet,mert az nem megoldás.Ha változást valóban el akarnak érni akkor csak börtönnel.És teljes eltiltás, az olyan cégeknek akik engedély nélküli halászati eszközöket magán,illetve olyan embereknek akiknek nincs semmiféle jogosultsága,írásos és engedélye hogy használhatja.Segítséget ez nyújtaná!Fel kellene számolni ezeket a lehetőségeket.Majd ezt követően megszűnik a orv horgász, halász cselekedetek.