2013. március 10.

Nyughatatlan víz

Ezen a hétvégén az időjósok hasonló időjárást jeleztek mindkét napra. A szombat tényleg gyönyörű volt. Minden volt, ami a tavaszváráskor örömmel tölti el az emberfiát: Napfény, meleg (14°), könnyű szellő, madárcsicsergés, rügyecskék, kibújó zöldek, stb..

Ellenben a vasárnap esővel, köddel, sok-sok felhővel fogadott. Természetesen vasárnapra időzítettem a pecát. Azért nem panaszkodom, mert az eső csak a fele időben áztatott. Viszont kiderült, hogy az új legyes mellényem vízlepergetős.

Nem sok időm volt kitalálni merre is menjek, így Batta felé indultam - már csak azért is, mert régen láttam már a Kácsást.
Azért annyira nem régen, hogy a Benta torkolathoz ne nézzek le egy fél órára. Aztán a Kácsásra is jutott egy negyed óra, de ott egyetlen legyet sem dobtam a vízre, mert túl magas volt a vízállás - 400 cm / 6° / Budapesti mérce.

Így aztán továbbálltam a Váli vízhez. Nem a telepre mentem, hanem a 7-es mellett parkoltam le. A kicsi Snowbee-vel indítottam, #3-as zsinórral, nedves léggyel.
A gátfal alatti lapos partot elöntötte a visszaduzzasztott víz, de elég tiszta volt, látszott fenékig minden. Jól gázolhatónak láttam, így beóvatoskodtam. Végül jó három órát így, combközépig érő vízben töltöttem, többször fél órákig egy helyben, mozdulatlanul, vagy alig mozogva. Ezt csak azért írom, mert nem fáztam (sem meg, se fel, se át, se rá), így egy közeli bellyzésnek sem látom már akadályát.

A víz élt nagyon, rengeteg forgás volt mindenfelé. Aztán egyszer csak eltűntek, biztos érezték az időt, mert rákezdett az eső. Volt, hogy még csepegett, de megint előtűntek a halak, és nemsokára el is állt az eső. Egyszóval jól megfigyelhettem az esőre (légnyomásra) való érzékenységük.

Ugyanabban az egyen-méretben voltak a halak, mint az utóbbi alkalmakkor, talán egy kicsit nőttek még. Ragadozónak nyomát nem láttam köztük, pedig most a Duna felől nyitott volt az út egész a telep feletti szakaszokig.

A szedések helye folyton változott. Hol alattam, hol felettem, hol épp előttem. Néha meg elérhetetlen távolságokban. Váltottam BFC botra.
Habár a kicsi bottal is egész jó távolságokat ki lehet dobni, azért a hosszú bot előnyével élni akartam.
Mindkét partot megjártam, keresve a jobb beállókat.

Az első halacska #16-os Fiery Brown-ra jött. Sajnos a kezem nem lett tőle halas, mert egy pillanattal előtte lerúgta magát. A lábam között úszott el.
A második egy jó hosszú dobás után jött, szintén Fiery Brown-ra, de ez már #14-es volt. Na őt már kézbe foghattam.

Kipróbáltam más legyeket is - pheasant tail-ek, hares ear-ek, nagyon pici zonkerek (3 cm), csontilégy kapásjelzővel úsztatva, ésatöbbi.
Nem tudom, hogy ez a nedves-légy miért működik nekem (és miért nem hallom mástól, hogy neki is működik). Talán bele vetett hit lenne? Hallovány lila gőzöm sincs. Mindenesetre nekem ma is jó volt.
Jól van, PT-re is kaptam néhány magabiztos odaverést, ugyanígy RS2-re is volt egy rendesebb kapás. Hal egyikből sem lett.

Az esőszünetekben újra és újra megélénkült a víz. Persze az esőben sem üldögéltem unatkozva. Dobáltam rendületlenül. Nem nyugodhatott a kis patak - alulról a halak, felülről az eső meg én piszkáltuk a felszínét.

Mint az utóbbi alkalmakkor mindig - most is rám sötétedett, és ez jelentette a peca végét. Pakoltam és mentem.

Ismét csak kikapcsolódhattam egy kicsit.
Néha volt forgalom szünet a 7-esen, és ilyenkor kimondottan megnyugtató volt a hely. Csend, jó levegő, madárcsicsergés. Szép ez a víz.

1 hozzászólás:

Jó képek, szép halacskák :)