2012. október 24.

Műlégy-temető

A Nemzeti ünnepnapon valami csendes elfoglaltságra vágytam, így a délelőttöt végigdolgoztuk otthon a ház körül, természetesen "Apa, focizz velem/játssz velem/vegyél fel!" szünetekkel tarkítva. Megjegyzem nagylányom olyan ügyesen védi a kapuját, hogy mostanában már igencsak igyekeznem kell, hogy ne verjen el megszégyenítő különbséggel.

Délután, pedig legyőztem a takarékoskodni vágyó lelkiismeretem szavát, és elautóztam egészen a Váli-vízig.
Mivel a földutakat lezárták sorompókkal, ezért az út mellett parkoltam le, amit nagyon nem szeretek. Így meg kell osztanom a figyelmem, hogy mindig a kocsi felé füleljek az egyik fülemmel.

A híd alatt kezdtem, és nagyon meglepett az alacsony vízállás. Főleg, hogy a "szomszédos" Benta-patak elég jól ki volt rakva vízzel. Jó, valamennyire számoltam alacsony vízzel is, de azért ennyire alacsonnyal nem.
A mély gödör alja több helyen kilátszott, persze ebben segített a gyönyörű tiszta, átlátszó víz is.

Itt-ott apró szedések látványa már erősen feledtette a jobb fülembe suttogó, rajzolt, glóriás énem szavait, hogy csak hiábavaló pénzkidobás ez az egész út. A nem rajzolt, kissé borostás, neoprén mellesbe öltözött énem, már gyorsan rakta is össze a botot és fűzte a zsinórt és kötötte a legyet és osont a vízpartra.
Sajna a nem rajzolt XX+ kilós énem osonása nem sikerült túl jól, köszönhetően a földet szőnyegszerűen beborító trükkös csapdáknak (egy réteg száraz gally és arra teljes fedést biztosító levéltakaró), így csak két elúszó hullám után inthettem. Mindkettő lefelé vette az irányt, így hát én is arra mentem.

Sok dobás, lekövetés és légycsere után végre eljutottam egy helyre, ahol megállapodott a négy-öt fősre felszaporodott csapat. A vizet egy keresztbe dőlt fa zárta le, és felette egy mélyebb rész is volt, na ide gyűltek többen. Végül innen sikerült kiszedni két halat - ha jó a halhatározóm, akkor az egyik egy kisbalin, a másik egy kisdomi.

A helyet jól szétcsapkodták nekem ezek ketten, és amikor egy kisujjnyi (leánykám szavaival élve) halakka jött, akkor továbbálltam. Egy levesestányérnyi (jóvan, túlzok) forgás állított meg, amit legyes-rémálmaim helyén láttam meg. Lásd mellékelt kép.
Hát a kép nem biztos, hogy jól visszaadja a nehézségi fokozatot, amit ez a hely jelentett nekem, és amilyen kínszenvedés következett a következő egy órában. A patak leszűkült a szemközti oldalt egész keskeny, de láthatóan mély és a partfalba is bemélyülő részre, míg a maradékot gonosz elrendezéssel valakik teleszórták faágakkal, gallyakkal, miközben felülről és jobbról ágak lógtak be, a talajból gyökerek álltak ki...

A téma úgy nézett ki, hogy két dobás, egy lekövetés, leakadás, beszakítás, egy légy és egy tippet mínusz. Újrakötés, új tipet, másik légy. Közben természetesen két látványos forgás, hogy ne lankadjon az érdeklődésem, aztán két dobás, egy lekövetés, leakadás, beszakítás, egy légy és egy tippet mínusz. Az idő haladtával a ciklusok közé beiktattam egyre hosszabb, fogak között kisziszegett idézeteket a magyar szlengszótár vonatkozó részeiből...
Annyira akartam azt a halat, ő meg annyira akart engem bosszantani. Ő nyert.

Felmentem a híd feletti részre, ahol egy kis mélyedésben heverő autógumi (Pali szerint ez kötelező tartozéka minden magyar pataknak) környékén egy szép kis csapatot láttam a fenéken.
Kipróbáltam rajtuk a megtizedelt legyes-dobozom minden lehetséges műlégy variációját, de pár lekövetést leszámítva nem történt semmi. Nyilvánvalóan közeli rokonságban álltak a lenti hallal - genetikailag cseszegetésre születtek, mert amint feladtam volna, természetesen az egyik feljött és mutatta magát.

Közben a vasárnapi legyes kolléga, Ferenc is megérkezett, mert csábítgattam a patakhoz. Vele, meg a vidám magyar vizslájával kiegészítve még megnéztünk egy rövid részt felül, aztán lesétáltunk a torkolathoz.
A fenti részen belementem a mederbe, egyrészt, hogy megnézzem milyen is a meder (homokos, márgás, egész jól tart), másrészt, hogy a korábbi próbálkozásaim nyomait lemossam a gázlóról, ugyanis a nagyobb halért lábszárközépig süppedtem a bűzös iszapba, csúsztam fenéken a partoldalból, meg ilyenek.

A híd alatti részen Ferenc kivarázsolt egy egyen-méret domit a kezébe szuszakolt BFC bottal, így ő is halszagú kézzel mehetett tovább.

Több hal nem jött már, de remek délután keveredett ebből a Váli-vizes kiruccanásból.
Az idő gyönyörű volt, de érezhetően az utolsókat rúgja már az ideig meleg. Ahogy lement a nap és bekúszott a hideg, a fákról esőként kezdtek hullani a levelek, szemben az addigi egy-egy leveles szállingózással. Itt az ősz vége lassan. Még távolról ugyan, de már ideköszöntget a Tél.



A víz 10-12° körül, a Duna vízállása (Bp) ~200 centin. Levegő 21°, felhőtlen, szép napsütéses, szél alig volt.

0 hozzászólás: