2012. október 19.

Gyorspeca

Tegnap ügyintézős napom volt, azaz reggel hattól este hétig autóztam, ügyintéztem, hoztam, vártam, vittem, megkerestem, vártam, megbeszéltem, bedobtam a parkolódíjat, vártam, és vártam... Egy átlagos nap, semmi különös.

Persze a remény mindig él az emberben, így előző este bekészítettem a botot és a chest-pack-et minden eshetőségre felkészülve. Jaj, annyi szép helyen megállhattam volna, de menni kellett és menni kellett.
Pedig igyekeztem úgy forgatni a dolgokat, hogy egy kis idő jusson a halakra is, de persze semmi sem úgy akart sikerülni. Aztán lemondtam az egészről, és - lehet épp ezért - végül mégiscsak akadt 40 percnyi időm, mielőtt a gyerekekért kellett volna indulnom.

Ercsiben volt dolgom épp, így a lehetőség adott volt - Váli víz! De rég voltam ott! Aztán pár száz méter után rájöttem, hogy a negyven percem java részét autózással tölteném a Váli vízhez oda és majd vissza, így rendőrkanyar és irány Batta, a Kácsás. Annyi lehetőséget elhessegettem aznap, úgyhogy olyn nagyon nem esett nehezemre a Váli-vizet dobni. Most persze más érzés, mert nagyon megnézném, de ott és akkor öt másodperc alatt megvolt a döntés.

Kácsásnál gyorsan leparkoltam, magamra kapkodtam a cuccokat és a gázlót - napközben hazaugrottam ebédelni is, és akkor betettem a gázlót is a csomagtartóba.
Ahogy közeledek a víz felé, látom, hogy vastagon fedi a vizet a levél... azaz, mivan?? Nem a vizet, hanem a medret! Ilyen tisztának még nem is láttam. 70-80 centi mélyre is jól le lehetett látni.

Fél szemmel nézem a vizet, miközben a másik fél szemmel a zsinór befűzésre is figyelek. Sehol semmi mozgás. Aztán lassan nyílik a szem, nyílik a víz. Olvasni a vizet  - milyen szép kifejezés! Az olvasáshoz elsőként ki kell nyílnia a könyvnek.
Meglátok egy apróhalas rajt. Olyan szép az egész. Megint belebotlottam egy kivételes pillanatba. Csak az enyém az egész: a tiszta víz, a verőfényes napsütés, néha egy-egy hulló falevél, furcsa csivitelés a fák közül, és egy kósza rablás nem is túl messze a sekély részen!

Nedves legyet kötök fel, 14-es méretben és odadobom a halraj elé. Botemeléssel húzom a legyet és durr már veret is rajta egy hal. Hé ezek nem is olyan kicsik! Olyan 15-20 centisek egy olyan 20 fős rajban.
Nagyszerű az új bot! Jó hosszúakat tudok dobni vele, még a könnyű hármas zsinórral is. A verőfényes napsütésben ismét csak egy szép látvány, ahogy a zsinórról ledobódik a víz ezer apró csillogó cseppben, ahogy a legyes-zsinór kiterül a levegőben és puhán vizet ér...

Na a "puhán vizet ér"-ről a halaknak más a véleményük. Persze eltelik még pár perc míg rájönnek, hogy honnan-hova-miért-mivan. De addig is kifogok még vagy 7-8 halat.
Egy-egy nagyobb balinrablás elcsattan közöttük, főleg, hogy én is megzavarom a soraikat a zsinórral. A sok tizenöt-húszcentis fogás között titkon reménykedek egy nagyobb balinban. Szeretném látni, hogy mit tud az új bot. Persze nem mindenáron eröltetném túl a botot, ezért max .15-ös tippetet teszek fel.

Sajnos nagy hal nem akad, a kicsik is tudják már mi a dörgés, és gyorsan búcsúznak is tőlem, mert megmozdul a víz. Valószínű az öböl szájánál elhaladt egy nagy böszme hajó, és leszívja a vizet. Hirtelen a sodrása, karnyi faágat sodor magával a meder alján. A mozduló vízzel nagy tömegben úsznak el mellettem a kishalak. Nem húszan, hanem százan.

Kilábalok, és visszanézek még. A kép itt van most is még előttem, (ami sajnos idővel el fog halványulni, mert gép nem volt nálam). Csillogó víz fölé boruló faágak, hátul az árnyékban egy rablás, a meder alján a lábam nyomai..


A szép élményhez nem illik, de mégis ez jutott akkor az eszembe: ez volt a legjobb élmény-idő arányú horgászatom az eddigiek közül. Mindenesetre kivételes alkalom volt ez a gyors őszi peca.

1 hozzászólás:

Jó ez így, képekben tiéd a pillanat, a szöveg meg segített nekem is beleélni magam.
Ma megyek lengetni P.I.-vel, összejön a tanuló óra, köszi a közreműködést.