Pere-lízis

Hernád ismét - három napban: első, második és harmadik nap...

Délegyháza délig

Délegyházi bellyzés a nyári kánikulában...

A szépséges Ipoly

Első találkozásom az Ipollyal...

Hosszú horgász hétvége Hernádon

Közösségi horgász esemény saját szemszögből...

Balaton Hal-A-Ton

Egy nyaralás emlékképei..

Hajnali balinozás a Dunán

Egy hétköznap hajnali rövid lengetés..

Balatoni Bahamák

Egy kis nagyvilági életérzés idehaza..

I. Zagyva Party - Műlegyes verseny

Trópusi dzsungel az ország közepén..

I. Sió Műlegyes Kupa

Az első versenyélmény..

2012. szeptember 30.

Talán szezonzáró

Legutoljára három hete voltam a Balatonon, és azóta is izgatta a csőrömet, hogy mit lehetett volna kihozni abból a napból, ha esetleg egy kicsit finomabb cuccal lettem volna, nem a #7-es bottal. Ma lehetőségem nyílt kipróbálni.

Az #5-ös bottal próbálkoztam, és a távolság leküzdése többé-kevésbé sikerült is vele. A víz alá most nem igazán láttam, így nem állíthatom biztosan, de a víz tetején olvasható jelekből gondolom, hogy nem zavarta szét a halakat a zsinór. Szerintem bevált a könnyítés.

Halat fogtam bőven, nem panaszkodhatom. Jött vörösszárnyú, keszeg, sügér és pár naphal is.

Érdekes mód a nagyobb vöröskék hiányoztak, szinte csak fele akkorák voltak a terítéken.


A legnagyobb vörös egy súlyozott pheasant tail nimfára jött, ami ma hajnalban nem fácánból készült, hanem sima tanyasi tyúktollból.

Bedobtam a hínármezőn túlra, amennyire csak tudtam, és pár pillanatra meg is feledkeztem róla, mert a lábam mellé fejtett zsinór összeakadt. Kiderült, hogy egy előkét szedett fel, horoggal-forgóval. Míg ezzel piszmogtam a légy lesüllyedt, csak későn eszméltem, hogy ennek biztos beszakítás lesz a vége. Ahogy ráhúztam a zsinórra, már rúgott is a végén a hal. Nem mondom, igencsak igyekeznem kellet, hogy a hínáron áttereljem, de különösebb fennakadás nélkül sikerült. A súlya túl nagy volt ahhoz, hogy megreptessem, így örömmel mentem elébe a kövezés aljába.

Később átnéztem a nyílt víz felőli oldalra is, mert jókat durrogtattak a balinok. Ismét csak lealáztak. Megközelíteni se tudtam egyiket se. 50 méteres körzetben tovább folytatták, amit addig is, de hiába osontam erre vagy arra, nem ért semmit a legnagyobb óvatoskodásom se. Mindegy, egyszer csak eljön az ideje egy balatoni balinnak...

Volt több szép naphalam is. Lassan-lassan növöget nálam a renoméja ennek a halnak. Micsoda kis küzdős hal! Alig tenyérnyi és rángatja a botvéget veszettül és közben ezerrel húz jobbra-balra. Elnézést a megszállott  sügérvadászoktól, de nálam lassan letaszítja a trónról a csapót ez az idegen faj. Persze harmincas sügérrel nem hozott össze még a sors, úgyhogy ki tudja.

A halakra nincs panaszom, másra viszont igen. Igazság szerint nem is tudom, hogy magamra haragudjak-e, vagy csak a helyzetre. Mindenesetre most nincs olyan jó szájíze a mai napnak.

Még meg se érkeztem, és máris furcsa szemmel nézegettek, engem és a szerelésemet. Láttam a kérdő tekinteteket, de most nem volt kedvem beszélgetésbe elegyedni. Ennek ellenére egy bringás szóra bírt és elkísért, és fél-egy órát velem töltött, nézegetve ezt a fura módszert.
Fél kedvvel oltogattam, ennek ellenére pozitív volt a visszajelzés. Nem is az emberrel volt a gond. Hanem alighogy ő elment, jött egy másik, aztán harmadik, negyedik, ötödik, és hatodik.
Mindenki élvezi egy ideig a figyelmet, de ez már sok volt. Egyénenként semmi, de összességében véve a tolakodás sokat rontott a szép napon.


Míg el nem felejtem: az idő gyönyörű volt, szél alig, fátyolfelhős ég, 21°, hőérzet sokkal magasabb. A víz kellemesen tiszta, pici opálossággal, 18°. Kívánni se lehetett volna szebbet.

Hazafelé tartva a nádfal mögött eltűnő Balatont látva azt jutott eszembe, hogy lehet idén utoljára voltam itt.
Gyönyörű egy hely. Hálásak lehetünk a Balatonért.



2012. szeptember 29.

Hajnali belassulás

Sokat nem tudok írni erről a reggelről, úgyhogy röviden:

Már a kocsiból, érkezéskor megláttam egy rablást, és a harmadik dobásra jött is egy 25+os balin. Szép tolóhullámos lekövetéssel kapta el a shiner legyet. Viszont akkora locspoccsal jött hozzám, hogy további halakról szó sem lehetett, mindet szétzavarta. Kettőnek a nyomát láttam még a felszínen, ahogy sietve távoznak. Azért próbálkoztam, és pár küsz mellett két sügér is akadt, de a kezemig egyik se jutott el végül.

Kipróbáltam az új szerzeményem Airflo forty plus WF5I zsinór. Hoszzú és nehéz fej, nagyon vékony running line-al. Tényleg nagyot lehet vele dobni, de az inter zsinór használata elsőre nem jött be. Sokszor akadtam a mederben, így az inter nekem leginkább egy lassan süllyedővel volt egyenlő.

Gyakoroltam a dobásokat, próbáltam a hibáimra figyelni, nem annyira a vízre. Hááát, van annyi hibám, hogy... Legalább csak egy lenne, de konvex és konkáv bothegy vezetés, oldalirányú íves eltérések, stb, stb. Az igyekezetem egyetlen eredménye, hogy utána sehogy se akartak menni a normálisabban kinéző loopok, szóval még rosszabb volt mint előtte. Pedig a sügérekre vadászva még büszke is voltam magamra, hogy egész jól betalálok a célzott helyekre. Na mindegy, vagy így marad, vagy javul...

Az idő csodaszép volt, 17° hajnalban, a víz is nagyjából ugyanennyi, és a ~200 centit tartja egy pár napja.

Képek

2012. szeptember 28.

Polenta con Pesce, avagy puliszkás hal

Átmegyek gasztroblogosba:

Saját recept (:sef:), olyan "mindent bele, ami épp kéznél van" féle (nem röhög)..

Gyakorlatilag egy egyszerű, puliszka rétegek közé töltött halas-zöldséges, csőben sült étel. Amolyan halász-vacsora.


A puliszka semleges ízű, a hal is közel áll ehhez, így fűszerekkel és határozott ízű hozzávalókkal szükséges megadni az étel ízét. Szóval elég szabadon ízesíthető az egyéni ízlésnek megfelelően..

  • 50 dkg kukoricadara és kukoricaliszt (lehet simán dara, vagy kukorica-búzadara keverék, vagy ezek bármilyen kombinációja is)
  • kis darab húsos szalonna
  • halfilék, csíkokra vágva (agglegényeknek, cnr pecásoknak: konzerv heringfilék, tesco-s pangasius; ínyenceknek: ami belefér)
  • 5-6 szál póréhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 15 dkg trappista sajt
  • só, bors, húsleveskocka, fokhagymakrém
  • Rama margarin
  • Fagyasztott zöldségkeverék
Az apróra vágott szalonnakockákat a serpenyőben megpirítjuk, félidőben az apróra vágott póréhagyma fejeket (a szárak később kellenek) is hozzáadjuk.
Félretesszük ezeket, majd a fagyasztott zöldségkeveréket a még forró zsiradékon (esetleg +olaj/vaj hozzáadásával) félkészre-készre pároljuk.

5 dl vizet felforralunk, hozzáadunk két kocka leves-ízesítőt. Ha azok szétolvadtak, akkor beleszórjuk a kukoricadara és liszt keverékét, és 2 percig főzzük. Közben folyamatosan keverjük, a csomókat széttörjük.
Amikor kész, kicsit állni hagyjuk (a sütőt előkészítjük, előmelegítjük), majd a puliszkához hozzákeverjük az apróra vágott póréhagyma szárakat, a szalonnakockákat, hagymát. Fűszerezzük borssal, esetleg még egy kis sóval.

A masszát kettévesszük. Kivajazott jénai tepsibe egy vékony réteg puliszka, arra tejföl, sajt és a párolt zöldségkeverék.Erre mehetnek a csíkokra vágott halfilék. Lehet még rá tenni hagyma és/vagy kolbászkarikákat, gombát. A fokhagymakrémet is itt-, a halakon/zöldségeken érdemes szétkenni.
Több réteget is lehet készíteni: puliszka-töltelék-puliszka-töltelék...
Az egész tetejére megy a záró réteg puliszka, és arra sajt. 

A jénait letakarjuk fóliával, hőlégkeveréses sütőben, alul-felül bekapcsolva, 200°-on 20 percig sütjük, majd a fóliát levéve még 5-10 percig pirítjuk a tetejét.

 Még nem próbáltam ki, de szerintem diszkoszban, parázson is el lehet készíteni.

2012. szeptember 23.

Pisztráng - pipa!

Az idei évre magamnak felállított horgász célok közül az egyik egy vadon élő pisztráng megfogása szerepelt. Persze a belegebedés igénye nélkül.
Illetve egy kiegészítés a fenti célhoz, hogy mindezt léggyel kellene abszolválni. Mert akárhogy is nézzük, a nagy műlegyezőségben én bizony még kizárólag mesterséges tóban élő pisztrángot fogtam csak, az meg nem az igazi (habár rosszul sem esett).

Pali - tudva ezt a célom - nemrég mindent megtett, hogy sikerre vigyen, de sajnos nem passzoltam én az időhöz, az idő hozzám, a hely az időhöz, én a helyhez, vagy kitudja még mi mihez... Sebaj. (Egyszer indítok egy sebaj blogot - hehe)
Na de ma a saját kezembe vettem a horgász-szerencsém gyeplőjét, és egy családi kirándulós délután keretein belül megpróbáltam a dédelgetett vágyam beteljesíteni. Persze, ha nem sikerült volna, akkor mindez itt meg se jelenne, úgyhogy ennyi rizsa után in medias res:

Nagyszerű idő volt, verőfényes napsütés, 22°, lengedező szellő. A nap foltokban átsütött a fák között és a patakot is itt-ott reflektorfényben fürdette. Az egyik ilyen folt szélén felfedeztem egy hal sziluettjét. Pisztrángot sejtettem, és tényleg az volt, mert majd lefagyva a látványtól alkalmam nyílt megfigyelni ahogy a felszínről szedeget. Sohasem láttam még ilyet. Igéző látvány, de tényleg.

Átváltottam száraz légyre, pedig ez a terület az, amiről többnyire csak elméleti tudással rendelkezem. Viszont a helyzet adott volt és ahhoz kellett alkalmazkodnom. Sikerült párszor a megfelelő helyre ejtenem a legyet és az orra előtt leúsztatnom. Aztán ráfordult és levette. Meghúztam a zsinórt, a hal fogta még, majd egy farokcsapás után lefordult és eltűnt a mélyben.
Bánkódtam, de az adrenalin elöntött már és nagyon élveztem a helyzetet egyáltalán. Már ez is több volt, mint amire számítottam induláskor.

Pár perc szünet után a pisztráng visszatért ugyanoda a legnagyobb megrökönyödésemre. Azonban már kiokosodva bölcsen kikerülte a legyeimet, bármit is tettem fel. Aztán megunhatta, vagy más dolga akadt, mert egyszerűen csak eltűnt az egyik légycserés szünetben.

Kicsit bosszús voltam, hogy így alakult ezért a menet közben szemmel tartott egyéb szedések közül az egyik ritkább, de nagyobb csobbanásokkal jelzett helyre dobtam. Nedves légy volt fent épp, de mivel felfelé kellett dobni és eleve a hely fölé sikerült dobni, bíztam abban, hogy a legyem eléggé le tud süllyedni. De még mielőtt bármi elméletet is tudtam volna gyártani, hirtelen függőlegesen felúszva megjelent egy másik pisztráng, egy nagyobb, mint az előző és már vitte is lefelé a legyem

Belehúztam a zsinórba, ami feszesen maradt, húztam még egyet és már rúgott is. Hatalmas pacskolás kezdődött. Fárasztásról szó sem volt, csak a gyengécske (#2/3) bottal kellett elérnem, hogy ne menjen rossz helyre. Aztán szákolás és széles vigyorgás.
Azonnal hívtam a családom, hogy megosszam az örömöm, addig a szákban tartottam az áramló vízben. Sajnos nem értették az eufóriám pontos okát, hiszen hal-hal, meg különösebben nem is nagy, miközben velem madarat lehetett volna fogatni.
34 cm-es gyönyörűséges sebes pisztrángot fogtam. Jiiiihhháááá!

Horog-szabadítás, majd még egy utolsó fotó... helyett csak egy farokcsapás és már el is tűnt. Utólag gondoltam rá, hogy a halat, mint teremtményt meg sem néztem alaposabban az adrenalin miatt. Nem csodáltam meg a szép színeit, a foltjait, a teste formáját, a száját, a szemeit, a fejét - elszalasztottam a trófeám szépségét!
Sebaj - majd a következőnél bepótlom. Challenge accepted!


2012. szeptember 20.

Horgászni voltam...

Ha egy nem-horgásznak mondom, hogy pl "Tegnap este horgászni voltam...", vagy "Hát akkor én épp a Dunában álltam derékig...", vagy "Sikerült megfogni egy 40+os domolykót!" akkor 99,999%-ban ugyanaz a reakció. Valami érdektelenné fagyott arc és esetleg egy ahhha..


Mi lenne, ha a hobbim az ilyen-olyan rágcsálók összefogdosása lenne? Természetesen nem akárhogy, mondjuk csapdával, vagy hálóval, esetleg sörétessel. Na ezeket aztán nem! Csak decens módszerek jöhetnek szóba. Megfogni, egy kép és aztán elengedni, ez az igazi sport.
Van olyan, aki erjesztett dióval megy méretes csíkos farkú mókusra, míg más fűcsomó utánzattal az ijedős ürgére. Sok tudást igényel becserkészni ezeket az állatokat, na meg elkerülni, hogy a pocoknak szánt etetőanyagot közben felzabálják a mezei egerek, vagy elérni azt, hogy egy mezei nyúl a saját lábára akasszon egy, az elfogására alkalmas hurkot. Az ügyesebbek egyetlen szem mogyoró-utánzattal is képesek húsz méter távolságból, takarásból, vad tengerimalacot fogni. Persze ezekhez meg kell ismerni a rágcsálók életterét, a szokásaikat, ki kell próbálni a módszereket és elsajátítani azok minden csínját-bínját...

Ha ez lenne a hobbim, akkor azt mondhatnám, hogy "Tegnap este épp meghurkoltam egy jobb mókust, de sajnos beszakadt egy tíz méteren levő faodúba." vagy "Hát akkor én épp a Hortobágyon próbáltam becserkészni egy ürgét"... vagy " Sikerült befognom egy kifejlett Monoceros arcus coloratus-t! Na ugyehogyugye. Az sápadt ahhhha helyet elkerekedett szem és egy Tééényleg? lenne a reakció

Pedig lényegében alig van különbség! Állatokat cserkészünk, fogunk és engedünk el, ami igencsak céltalannak hangzik.


Na elég az agymenésből.
Továbbra is kutatom a miért-et. Miért jó horgászni? Mivel több ez a hobbi, mint például a foltvarrás, vagy a hőlégballonozás, vagy a nyúltenyésztés, vagy a tollaslabda, vagy mondhatnék bármi mást.. miért éppen ez? Miért éppen legyezés?

A fenti 99.999% mögött az áll, hogy egy nem-horgász mugli el sem tudja képzelni, hogy mennyi tudás, tapasztalat és élményanyag áll egy tapasztalt, idős horgász mögött.
Az egyik válasz a miért-re talán - de csak talán - pont épp ez az "élmény-gyűjtemény", amely sok erőfeszítéssel megalapozott, de végső soron véletlenszerűen bekövetkezett siker-eseményekből áll össze, legyenek azok magányosan, vagy társaságban átéltek. Egyikünk sem tudja mit várhat a következő horgászattól, de a jó reménység ott van mindegyikben.

Rövidebben: az egyik válasz az, hogy a horgászat reményteli időtöltés. Ez egész jól hangzik számomra.

Fotó: Chris Watt

2012. szeptember 19.

Légyválasztás a sötétben

Tegnap este hazafelé megkérdezte a feleségem, hogy kimész pecázni? Hát ha már így rákérdeztél...
Szóval a sötétedés már a kövezésen ért, de igazából átgondolatlanul, felkészületlenül mentem ki. Valójában elég rég láttam már a Dunát, így elképzelésem sem volt, hogy néma és tükörsima vizet találok, vagy lesz csobogás is.

Hát az utóbbi volt. Ráadásul elég közel hozzám. Szinte minden negyedik-ötödik dobásra valamilyen - kisebb-nagyobb - rablás közepébe vagy közelébe tudtam ejteni a legyem. A korábbi tapasztalatom azt mutatta, hogy ilyenkor jó eséllyel várható a kapás. Nem így most. A sok célra-mozdulás egyetlen találatot sem adott, ezért nekiálltam legyeket cserélgetni. Kisebbet, nagyobbat, súlyozottat, felszín alattit, fehéret és feketét. De ezeket nem érdekelte semmi. Vagyis majd mindegyiket lekövették, többször utánafordultak a legyeknek, de akció egyikből sem alakult ki.

Így utólag gondolkodva, még talán jobb is így, mert gyengébb bot volt nálam, mint amit a hely megkövetelt volna. Ugyan .20-as tippetet tettem fel, de egy testesebb halat nem igazán tudtam volna irányítani, főleg ha letör a mélybe, vagy még fokozza ezt a kövezés mellé húzódással.

Ami nagyon hiányzott, az egy piros fényű fejlámpa. A fehér, dögerős lámpát nem mertem felkapcsolni, így sokáig elbabráltam a légycserékkel a szürkületben/sötétben. Habár ennek is volt valami előnye: közben pihentettem a halakat.

A kövezés végére való kióvatoskodás előtt egy sekélyebb sóderpadról szórtam a vidéket és egy kisbalint sikerült fogni, persze jó néhány küsz mellett. A becsülethal kell. A becsülethal szép. A becsülethal jó. :D

2012. szeptember 18.

Egy kis szarkazmus

Hamarosan leszedem majd, csak tetszik a sokatmondó szarkazmusa és a sorok közül kiolvasható kritika a világunkról...


Be kell tiltani mentőmellényeket és egyéb úszást segítő eszközöket.  
Csak ösztönzik a kockázatos viselkedésmódokat. Az egyetlen, 100%-ban hatékony módja annak, hogy megakadályozzuk a fulladást, a teljes önmegtartóztatás attól, hogy a vízbe menjünk. 
Így, ha valaki véletlenül épp küzd a megfulladás ellen, akkor legyen jogszabályilag tiltott életmentő- vagy egyéb eljárás nyújtása. Aki magát bajba sodorja, annak együtt kell élnie a következményekkel. Ilyen esetben ajándéknak kell tekinteni a fulladást
Ha külső erő alkalmazása eredményeképp került Ön a vízbe,  ne aggódjon. Még ha törvényes keretek között került a vízbe, az Ön szervezete meg fogja találni a módját annak, hogy az összes vizet kizárja, és túléli a fulladást.

Forrás: http://breanieswordvomit.tumblr.com/

2012. szeptember 17.

Hosszú horgász hétvége Hernádon

Ezen a hétvégén - P-Sz-V - volt szerencsém részt venni egy horgász hétvégén, közvetlenül a Hernád mellett, Perén. Ráadásul nem egyedül, hanem két tucat hasonszőrű horgász társaságában. A hasonlóság leginkább a hozzáállásban volt, értem ezalatt a halfogási vágyat, a természet szeretetét, a halak tiszteletét, stb. Ezt azért nehéz szóba önteni, úgyhogy hagyjuk - a lényeg, hogy jól éreztem magam köztük. Nyitottak és barátságosak voltak, és nem volt idegen érzetem köztük. Pedig a sok UL pergető között, alig akadt pár legyes. Sőt a többség hatásara fogom, hogy önkéntelenül is igyekeztem figyelni-tanulni ezt a vonalat: milyen a felszerelés, milyen csalikat használnak, hogyan, hova és honnan dobnak, meg ilyenek. Érdekes és tanulságos volt megfigyelni őket.

Péntek késő délelőtt érkeztünk és a szoba - vagy inkább ágy + sarok - elfoglalása/becuccolás után máris indultunk a vízhez. Pali és én is a legyes cuccal kezdtük, de az élénk lökésekkel feltámadó szél miatt többször gondoltam pergető cuccra való cserére, de addigra már messze jártam, így nem akartam az időt vesztegetni cserével.
Elsőként felfelé indultunk, de én egy idő után lepattantam a dzsungel egyik áthatolhatatlannak tűnő falán és elindultam lefelé. Itt már némi vezetést is kaptam, mert mások is mentek és csatlakoztam hozzájuk, majd később maradtam magamban, mert jobb szeretek egyedül kínlódni próbálkozni egy új vízzel.

Az egyik - később legjobbnak bizonyuló domis - helyen nagy nehezen sikerült kiimádkozni egy sügért. Aztán egy másik helyen egy küszt. Mindezt jó hatórás talpalással és folyamatos próbálkozással. Hát nem volt magas a morál, az biztos.
Pedig a Hernád gyönyörű víz. Rendkívül változatos, mindenhol a halak jelei, nagy balinok (és nagy balinrablások), csukák, szép domolykók, fehér villanások tömege a vízben.

Aznap este, vacsora után még kimentem az UL pergetőbottal és az első negyedórában beesőre fogtam egy huszoncentis balinkát. Pici gyógyír a lelkemnek.

Másnap kora reggelre csapatos támadást terveztünk a Nyéki-tavak giga-sügéreket ígérő helyeire. A hideg-zuhany reggel ért: szakadt az eső. Sebaj, ezért jöttem/tünk, nem fogok meghátrálni az eső elől, csakazértis megyek. Jó pár óra ázás és majdnem semmit-sem-fogás után végül feladtam. Aurél és Viktor jóval tovább bírták, de mi ázottkutya csapatba verődtünk Steve-el és hazafuvar után vonyítottunk - képletesen szólva. Pedig én még jobban is fel voltam öltözve: neopren melles, esőkabát és két réteg polár pulcsi. Ezzel szemben Steve ugyan esőruhában, de utcai cipőben vallatta a vizet.
Na az ő morálja még alacsonyabban volt ekkor, mert egyetlen sügért sikerült csak becsapnia. Én sem álltam sokkal jobban, mert egy legyes naphal és egy wobbleres sügér volt a teljes eredményem. És ismét jön a pedig: Pedig ez a víz is sokat ígér, sokat mutat. Majd összecsináltam magam amikor egy jókora balin mellettem felrobbantotta a vizet és a farkával ütötte kifele a küszöket.

Perére visszatértünk közben lassan megszűnt az eső, ezért ruhacsere és néhány falat kaja után máris indult mindenki a Hernád partjára, ahol gyorsan szétszéledtünk. Néhány tanácsot megfogadva apróbb nimfákkal próbálkoztam a tegnapi sügéres helyen. Sokáig próbálkoztam, de sajnos eredmény nélkül. Pedig végig éreztem az ütéseket, a nagyon gyors rávágásokat, amikre esélyem sem volt reagálni. Ilyen aktivitás mellett sehogy sem akaródzott továbbállni.

Amúgy ezt figyeltem meg legjellemzőbb különbségként a társaság és magam szokásai között: Míg én általában leragadok egy-egy helyen és az ígéretes helyeket/rávágásokat mindenáron kapássá akarom alakítani, addig ők sokkal mobilabbak. Tíz perc - max fél óra egy helyen és mennek is, és ha kell visszatérnek. Én ragaszkodom a kicsihez is, míg ők bátran odadobják a kártyát a nagyobb osztás reményében. Hja, ezt tudatosabban kell kezelnem és tanulnom. Habár az általam járt vizek nem nyújtanak annyi helyet, úgyhogy lehet, hogy ez ezért van így velem.

Aztán visszamentem a szállás feletti sóderpadokra és ott próbáltam szerencsét, ami most kegyeibe fogadott. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy hallllovány lila gőzöm sincs mit és hogy csináltam jól - és ez kellőképpen bosszant is -, de a végén ott figyelt az előző este kapott tanácsok alapján kötött saját legyem horgán egy gyönyörű domolykó. Rendesen hajlott a bot, mire meg tudtam szákolni. Nem tudom még a képről arányosított méretét - majd kiszámolom később -, de az egyik, ha nem az eddigi legnagyobb domolykó fogásom volt ez a hal. Nagyon örültem neki, és végre feloldódott az előző és aznap reggeli fiaskók szorító érzése.

Nagyon elfáradtam ezért vacsora után már nem mentem ki a vízre, csak a cuccaimat rendeztem, hogy az utolsó napi korai indulást előkészítsem. Persze azért is készülődtem, hogy még reggel ki tudjak menni a Hernádra újra szerencsét próbálni.

Sajna az ébresztőt húsz perccel túlaludtam, így már lekéstem a tervezett pirkadati kezdést, így aztán bereggeliztem és az éjjel megálmodott (tényleg) kapásjelzős nimfázást szerettem volna kipróbálni. A kapásjelzőm egy polifoam lapból a zsinórra sodort és megkötött henger volt. Úgy gondolom, hogy a méretét sikerült eltalálnom, de mégsem vált be. Nem tudom az okát.
Végül az egyik esetben hagytam a zsinórt messze leúszni, közben meg-megállítva, hogy a vége a nimfával fellebbenjen. Hirtelen rántás, behúzok neki, majd két ugrás erejéig ott fickándozott egy jobb domolykó a horgom végén. Aztán lefordult és annyi. Ezzel búcsúzott a Hernád tőlem.

Nagyszerű hétvége volt. Köszönöm a családomnak, hogy tűrték a távollétem. Köszönöm a vendéglátóknak és a szervezőknek a sok munkát és a kedves vendéglátást. Köszönöm a társaságnak, hogy jó társaság voltak.