Pere-lízis

Hernád ismét - három napban: első, második és harmadik nap...

Délegyháza délig

Délegyházi bellyzés a nyári kánikulában...

A szépséges Ipoly

Első találkozásom az Ipollyal...

Hosszú horgász hétvége Hernádon

Közösségi horgász esemény saját szemszögből...

Balaton Hal-A-Ton

Egy nyaralás emlékképei..

Hajnali balinozás a Dunán

Egy hétköznap hajnali rövid lengetés..

Balatoni Bahamák

Egy kis nagyvilági életérzés idehaza..

I. Zagyva Party - Műlegyes verseny

Trópusi dzsungel az ország közepén..

I. Sió Műlegyes Kupa

Az első versenyélmény..

2012. augusztus 30.

Készülődés

X. Sajó Kupa.

Sohasem voltam még a Sajón, így előre izgulok az új víz megismerése miatt. A Sió szerelem lett, ki tudja mi lesz most a Sajóval.

Holnapután lesz, és készülődök, ahogy tudok. Bot és zsinórápolás.


Kötöttem és akarok még kötni legyeket. Újakat, mármint nekem újakat. Olyanokat, amiket még nem kötöttem eddig. Tegnap egy sorozat Gold ribbed hare's ear (magyarul már nem annyira sznob, hanem mókás a neve: aranybordás nyuszifül) volt a téma. Ma - ha a tervek úgy alakulnak - Pheasant Tail Nymph (fácánfarok nimfa) lesz a próbálkozásom tárgya.

Amúgy előreléptem egy fokozatot a légykötő satukban. A meglevő indiai, belépő szintű saturól váltottam egy cseh Tvrdek satura. Használtan szereztem, és mivel ez egy kiváló minőségű satu, hosszú távra tervezem a kapcsolatunkat. Úgy legyen.
A jobb satu valahogy indikátor is. Nem azt mondom, hogy sokkal jobb legyeket kötök (bár fejlődést érzek ott is), hanem hogy könnyedebben, és többet.

A "bár fejlődést érzek ott is" csak arra vonatkozik, hogy már nyomokban sikerül az arányokat eltalálnom. Pont ez a kép nem jó példa, de mostanában kezdek nem kínlódni azzal, hogy a horogszemre torlódik minden. Kezdem eltalálni az arányos induló és köztes szakaszpontok kezdési és zárási helyeit.
Ott van még az alapanyagfüggő aránytalanság is. Mint például ezen a képen: a gallérnál a szegmensek hossza nagy, de csak ilyen tollam volt. Viszont a faroknál a szegmens-hossz az én hibám. Mindegy, már alakulgat.


A munkahelyem környékén százszámra hevernek a kérész (?) tetemek. Lehet másnak csak kosz a járdán, de nekem megfogta a szemem. Nem tudom miért, de szerintem ezek gyönyörű rovarok, még így halálukban is.


Vycat is akarok még kötni, habár a legutolsó sorozatnál valami nem stimmelt. Többször kötés közben is eltört a gyöngy, de használat közben is túl gyors amortizációt tapasztaltam. Ugyanaz a gyöngy, mint korábban, csak a horog más. Szóval a horogváltás nem volt jó ötlet, csak íves szárú horogra is akartam volna kötni ezt a legyet.

Jó hosszú ideje nem sátoroztam már, habár a főbb cuccaim megvannak hozzá. Hálózsák, gázfőző, sőt ősöreg turista petrofőző, hátizsák, stb. Egyedül sátram nem volt - régen kizárólag bivakolunk, eső ellen sátornak meg ott volt a hőfólia... De rég volt.
Szóval beszereztem egy sátrat is, mert a vénembernek (hehe) már tető kell a feje fölé. Főpróba Miskolcon.

A Sajó a hírek szerint rejteget pár gödröt, viszont nagyon alacsony a vízállás, így gázolásra is készülök. Nagyon vacilálok a neopren longjohn és a gázló között. A longjohn-nak van legalább felhajtóereje, ha esetleg fürdés lenne. Másrészről meg ha gázolhatatlan szakaszt húzok, akkor bele fogok poshadni a neoprénbe. Na majd csak kialakul ez is, legkésőbb a helyszínen..

2012. augusztus 25.

A legjobb legyes film

Az alábbi bejegyzés nem sajátom, egy másik inspirálta.

Melyik a legjobb legyes film?
Talán a Lazacfogás Jemenben (Salmon Fishing in the Yemen, 2011 - Trailer) is szóba jöhet, mint frissebb darab, de a műlegyesek többsége kapásból válaszol: Hát a Folyó szeli ketté! (A River Runs Through It, 1992 - Trailer). Mi más?

Szerintem meg Van másik.A címe Low and clear (IMDb 2012).
Weboldala: http://www.lowandclear.com/ Ez pedig a hivatalos trailere nagyban és beágyazva kicsiben:



A történek két gyerekkori barátról szól, akiknek más-más irányt vett az életük, és egy utolsó közös horgásztúrára mennek. Személyiségük is megváltozott, és ez a barátságukat is fenyegeti. Az egyikük maga a béke, míg másikuk a vidám őrület. A horgászat összeköti a két ellentétet.

Igazi alacsony költségvetésű film. A készítők eladták a kocsijaikat és egyéb vagyonukat, hogy a filmet elkészítsék. A befejezéshez a Kickstarter közösségének a segítségét is igénybe vették Szerencsére a kért összeg gyorsan összejött - öt nappal ezelőtt - így az útból elhárultak az akadályok.

A film szerintem jó eséllyel pályázik a legjobb legyesfilm címre.
De legalábbis az első háromban biztos benne van..  :-D

2012. augusztus 24.

Ezo-balin

Azt hiszem, ami nagyon nem jön be nekem az az ezoterika. Menekülőre fogom, ha valami csak halványan erre utal. Ezzel szemben a fel/megfoghatatlan huszadik érzékre való figyelés működik nálam is.

Ma hajnalban a kicsi sokat nyöszögött, simogatni kellett a pocakját és fogni a kezét. Hihetetlen, hogy egy alig beszélő csöppség mire tudja rávenni az embert akár az éjszaka kellős közepén. És teszi ezt úgy, hogy a kiszolgáló személyzet el is van tőle olvadva...
Az olvadozás és a pici visszaalvása után nekem már hideg volt az ágy, így forgolódtam még vagy pár órát, aztán lementem, összeraktam a cuccokat a kocsiba, és lassan, komótosan elindultam peccantani.

Az ezo-teri-kuss feeling (na az biztos nem) már itt elkapott, és valami ötlettől vezérelve a legerősebb, #7-es botomat állítottam össze. Volt vagy fél éve amikor legutoljára használtam. Ki kellett cserélni az előkét, mert volt épp megfelelő (3X) tapered leader-em a házilag csomózott, rugóba merevedett régi helyett.
Volt időm rá, megcsináltam ezt is.

Még pirkadat előtt indultam, és a kereszteződésnél jött rám az érzés, hogy másfelé kell mennem, nem a tervezett érdi dunapartra. Sávot váltottam és az irányt a battai partok felé vettem. A szokásos parkolóhelyemre mentem, és gyorsan eljutottam a főág sóderpadjaiig.

Nézegettem a vizet, de sehol semmi mozgás. Aztán belassultam és lassan nyílt a szemem is meglátni, amit kell. Elsőnek a kishalak mozgását és helyét, aztán a mélyebb részek közepén levő forgásokat, végül a ritkább kisebb-nagyobb rablásokat. De szeretem ezt az állapotot! Nem aktív és nem is passzív ilyenkor az ember: csak nézelődik az emberfia, és beleolvad a környezetébe, közben a környezet beleolvad az emberbe.

Elkezdtem dobálni. Próbáltam Vyca-val - ugye ez a sláger most - de semmi. (Tegnap este kötöttem egy tucat legyet, főképp Vycát, és egy pár variánst is, csak úgy szabadon.) Próbáltam kisebb-nagyobb fekete-fehér-barna nedveslegyekkel - semmi azokra se. Válogattam a dobozban (ideje lenne már rendet raknom, akkora káosz van benne), és jött megint a sugallat - akkor legyen Montana.

Mondom messze kerülöm az ilyen ezoteri dolgokat, de most reggel ezek az érzések tiszták voltak, nem uralta le semmi az akaratom, dönthettem szabadon, hogy a jószándékú vezetést elfogadom vagy sem. Mintha ajándékot akartak volna adni nekem, és ahhoz kaptam volna az útbaigazításokat.

Dobálgattam több helyet. Volt egy szép vízbe dőlt, félig beásódott fatörzs - gondoltam ott az ajándékom. De nem. Üres volt, hallgatott a jó hely. Dobáltam a sóderpad nyelvéről mindenfelé legyezőszerűen, de semmi. A sugalmazott bot durungnak tűnt, aminek a levegőben szálló zsinórjától is megriadtak már a kishalak, nemhogy a vízbeérésétől... A hely üresnek tűnt, két napja az érdi part több mozgást láttatott. Mi a fenének jöttem ide ezzel a bottal...?

Aztán minden átmenet nélkül ráfordult a Montanára eddigi legnagyobb balinom (48cm) és benyelte rendesen. Dolgozott a hetes bot derékszögig meghajolva, jaj csak a 18-as tipet bírja. Bírta.
A hal ott pihegett a parton, én meg csak akkor vettem észre, hogy a fényképezőt nem hoztam magammal. A telefon itt van, de annak meg rossz a kamerája a múltkori fürdés óta. Mindegy, jó lesz az is, mert kell az emlék az ajándékomról. Talán jel volt ez is: a valós élmény-kép csak az enyém, amiről csak torzult kép-más maradhat fent..
Kép, szabadítás, elengedés, méltóságteljes lassú elúszás, ajándéknak örülés...

Újabb sugallat, hogy nem lesz más/több itt, de nem hallgatok rá. Bejárom a környéket, sőt visszajövök, hátha újra megkapom ugyanazt az ajándékom... Nem esik messze az apja a lányától: a nagylányom is mindig kéri, hogy újra és újra gyújtsuk meg a gyertyát a tortáján, hogy újra és újra elfújhassa. Ilyen voltam én is ma hajnalban.

Aztán eljött az idő hazamenni, mert ütött a halál órája. Béla nevű kakasunk támadta a gyerekeket, a macskát és még a postást is. Némi tanácskérés után meghoztam a döntést: Bélának márpedig meg kell halnia.
Béla profán módon meghalt, miközben én hiányoltam a rítust, a köszönet rítusát, hogy a halállal nekünk élet jut. Ezúton köszönöm az életet, az ajándékot.



2012. augusztus 23.

Ilyen a Kaland

Nemrég összefutottam egy osztrák vizitúrázó családdal az érdi dunaparton. Némi hírt kaptam tőlük/róluk, gondoltam megosztom.
Ilyen a Nagy Kaland...

We had a wonderful time and we are back in Austria since last week.Everything went well until the iron gate. There we came in a storm and lost our boats. We were at this time on a sailing boat so we were save all the time. The police found our boats 2 days later and so we were very happy to get them back. than we decided to finish the time with the boats and went to the black sea with the train. We finished our tour at the Donau delta with the motorboat. It was o.k and a wonderful time.


...Egy hete már újra Ausztriában vagyunk, csodálatos élmény volt. A Vaskapuig minden jól ment, de ott jött a vihar amiben elveszítettük a hajókat. Nem voltunk veszélyben, mert egy vitorlás hajón voltunk a vihar alatt. Két nappal később a rendőrség megtalálta a hajóinkat, így nagyon boldogok voltunk, hogy visszakaptuk őket. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy befejezzük a csónakos túrát és vonattal mentünk a Fekete-tengerig. A Duna deltában motorcsónakkal fejeztük be a túránkat. Minden nagyon jó és csodás volt...


2012. augusztus 20.

Balaton Hal-A-Ton

Balatoni nyaralásunk maratoni horgászat is volt egyben. Hajnalonta és esténként, illetve pár délután is biztosított a családom szabad időt nekem a kedvenc hobbim, a műlegyezés gyakorlására. Nem lehetek eléggé hálás nekik. Ezúton ismét köszönöm a szeretetüket és a szerető női türelmet, ami olyan sok mindent eltűr...

Próbálom összeszedni a gondolataim, hogy az események láncolatát hűen adjam vissza - hiszen ez egy horgásznapló, és emlékezni szeretnék sokáig erre a hétre.

Első nap délután érkeztünk, és kipakolás után én már kéredzkedem is el, mert azt megelőzően jó egy hetes pecamegvonás volt. Szóval remegő kezekkel lábakkal belevágtattam a vízbe és széthorgásztam az agyam. Hegyekbe jöttek a sügérek, vöröskék és legnagyobb csodálkozásomra naphalak is.
Az egyik naphal jó tenyeres méretben volt és olyan vehemens kis jószágnak bizonyult, hogy a rendesen begörbített botvégből legalább kétszer akkora halat gondoltam a horogvégre.
A sügérek között jött pár szebbecske is, de a vörösszárnyúak jóval alatta maradtak a korábbi méretválasztéknak. Jó, ha fele akkora egyen-méretűek jöttek. Az egységes méret jól mutatta, hogy itt csak egyívásúak vannak, a nagyobbak máshol voltak valahol.
Vyca léggyel arattam ismét. A vízszint nagyon alacsony volt, az víz hőfoka 22°, az idő kellemes és viszonylag szélcsendes volt.

Nem úgy másnap hajnalban. Ötkor keltem és hamarosan a vízben voltam, ahol meglepve láttam, hogy mekkora szél korbácsolja a vizet. Alig fogtam valamit, de azért akadt pár ilyen is - olyan is a tegnapi terítékből.
Az első nap tapasztalatából okulva, amikor egy pici sügér belepusztult a horogszabadításba. Nagyon sajnáltam az esetet. Azonnal letörtem a horog szakállát, és a további horgászatok során is így tettem, egy-két kivételtől eltekintve, de azokról majd sorjában.
Az ilyen pusztulások - magam számára is meglepő módon - eléggé megviselnek. Nem bírom az értelmetlen halált, sem emberét, sem állatét.

Este ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy egy szép naphal - ha nem ugyanaz - ismét tiszteletét tette nálam.


A harmadik nap hajnalán a mólót látogattam meg, mivel hűvös volt a reggel és sehogy sem volt kedvem a vízbe menni. A partról is fogtam pár szebb vörösszárnyút, de aztán semmit. Egyetlen balinrablást láttam, azt is jó messze. Amúgy ez jellemző volt a hétre, sehol sem láttam a pofátlan balinrablásokat, a bosszantóan közeli fröcsköléseket. Vagy eltűntek az alacsony víz miatt, vagy egész máshol kellett volna keresnem őket.

Az alacsony víz lehetőséget adott arra, hogy egész messze bemenjek a vízbe. Jó volt a mederviszonyokat megismerni így is. Egyedül a hullámzás kergetett ki a part-menti részekre: a 25 centis hullámok rendes kockázatot jelentettek arra, hogy elázzon a fényképezőgépem.

Ez így ment szépen minden nap. Hajnal peca, este peca sötétedésig. Végigjártam a nádas minden részét. Megismertem a hinarasabb-akadósabb részeket, és a jobb helyeket is. Asszem harmadnapra már húsig belekopott a jobb mutatóujjamba a legyes-zsinór (sebaj, van másik) és úgy sokadik napra már picit untam ugyanazokat a halakat kifogni újra és újra. Gondolom ők még kevésbé örültek annak, hogy újra viszontláthattak közelebbről. Ezért aztán a "B"-, vagy inkább "D" (mint dédelgetett) tervre váltottam, pénteken elmentem a Sióra.

Csak négy órám volt a konkrét pecára, így aztán a hatékonyság vitte volna a prímet. Volna, mert az első negyedórában akadt egy szép domi (31 cm) egy bokor alól. Ezzel a feszültség, a fogáskényszer megszűnt és egy sokkal kellemesebb horgászat vette kezdetét.

Igazából ez az első domi nem saját érdem, mert még a kapását sem éreztem, a ráúszásának nyomait sem láttam a felszínen. Újradobáskor nem akaródzott a légynek feljönnie, és csodálkozva láttam, hogy mekkora domi fogja a legyet. Itt is Vyca volt a lényeg, de már változatokat is kötöttem, fehér matt gyöngyös változat volt a legjobb.

A helyről több nem jött, így továbbálltam. Volt akadós bénázós hely, volt sokat igérős, de semmit nem adós is, és volt a tuti, a legvégére.
Egy mélyebb gödör lehetett egy jó formájú (nem volt gond aládobni) bokor alatt, ahonnan nagyobb hullámok indultak. Ezt még a kocsiból láttam, így alámentem és onnan óvatoskodtam felfelé. Végül sikerült a nagy domit kiszednem. Aztán ugyanonnan egy másikat. Ha az első volt apu, akkor a második anyu. Anyu sajnos gyorsan szabadult, így képet nem sikerült lőnöm róla.

Aztán meglepetésemre ugyanonnan kijött nagyapó is, amelyik akkora volt (40 cm), hogy nem mertem kiemelni. Vittem kifelé a partra, hogy legalább egy emlék-képem legyen róla. Sajnos így panír is lett, de a sejtésem bebizonyosodott - már a parton volt és akkor akadt ki. Utólag vettem észre, hogy nem is kiakadt, hanem elszakadt a .20-as tipet. Valószínű csomó lehetett rajta. Na mindenesetre fénykép megvolt és nagyapó sértetlenül mehetett vissza a vízbe.

Az utolsó napi peca volt még emlékezetes. Másik helyre mentem hajnalban, még indulás előtt. Mólóról dobáltam a sok szedést, és meglepetésemre szebb vörösszárnyúak sorozatát sikerült akasztanom. A maradék Vycákat használtam el, és az utolsó után a Montánákkal próbálkoztam. Na ez talán még jobb is volt, mint a Vyca. Két dobásból egy hal sorozat volt egy fél órán át.
Virult a fejem, mert páran meg is álltak érdeklődtek, mi ez, hogy van ez, milyen csalit használok, és milyen halakat fogok, mi ez a zsinór, na meg a bot, és tényleg, nahát, stb, stb? Szóval oltottam is a népet, ahogy kell. He-he.




Hazajöttünk, de délután még várt egy program, evezés az RSD-n. Ritka szép víz ez is. Öt óra evezés egy kétszemélyes kenuban. Nagyobbik leánykám elöl, de inkább kértem, hogy ne evezzen, mert akkor sehogy se sikerült irányba tartani. Valahogy nem érezte még az evezést, és tartani kellet az iramot a többiekkel. Nem baj, nagylány akar menni újra, és akkor majd adunk időt az okítás résznek is.
Éjjel úgy aludtam, mint egy kő. 12 óra alvás, és álom-ébrenlét határán átnyúló fájdalom a karomban. Sebaj, azért jól esett.

A Balatonhoz visszatérve: A horgászaton kívül érdekes volt megfigyelni a hihhhettetttlllen mennyiségű árvaszúnyogot, amelyek milliárdszám vonultak a víz felé naplementekor és húzódtak a levelek közé napkeltekor. Ha valakinek mond ez valamit, repülő méhraj-szerű volt az egész: mindenhol szúnyog, de egy-egy csoportban sűrű mennyiségben összegyűlve is repültek és hangosan zúgtak. Ez a zúgás egész éjjel tartott (mondjuk éjfélkor nem voltam fent, hogy meghallgassam).
A rendszerhez tartozott még kb pár tízezer seregély is, amelyek a szúnyogokat ritkították, persze érezhető eredmény nélkül. Többször megfigyeltem, hogy egy csapat seregély leszállt egy nádcsoportra, felverték a szúnyogokat és indult a lakmározás.
A rendszer másik része a halak tömege volt a part mentén, amelyek a petéző szúnyogokat ritkították alulról. Zárójelben: hiába próbáltam bármilyen árvaszúnyog-szerű léggyel becsapni őket, egyet sem sikerült megfogni, kivéve az említett utolsó napi sorozatot. A különbség oka titok marad.

A rendszer idegen eleme az ember volt a repülőgépével, abban egy tartállyal és némi méreganyaggal. Hét közepe felé hajnalban végigszórták a part-menti sávot elég szélesen, és tömegével úsztak a víz tetején a tetemek. A seregélyek bevonultak éhesen a gyümölcsösökbe és megdézsmálták a termést. A természet visszavág... A jó hír az, hogy harmadnapra a rendszer visszaállt és ment tovább, mintha a Homo Sapiens ott se lett volna.

Végezetül így a piros napos bejegyzés legvégére áldásmondás: Isten éltesse kis hazánk. Adjon nekünk (a szó minden valós értelmében) jó vezetőket a cégek élére és a kormányzatba. Adjon nekünk jó pályát, amin futva ismét virágozhat ez az 1012 éves közösség.

Tus. Képek.