2012. június 18.

Balatoni Bahamák

Szombat du. kb 1-től 6-ig.
Egyre erősödött a szél onnantól kezdve, hogy bementem a vízbe. Így a szélirányt követve - hja, könnyebb úgy dobni, mint széllel szembe - nyugat felé haladtam a nádfal előtt. Pici nádöblöket dobálgattam, és meglepetésemre szinte folyamatosan jöttek a keszegek. Vörösszárnyú és ritkábban dévér is. Egyre nagyobbak. Sőt akkorák, amekkorákat sohasem fogtam még (léggyel se).

Közben csatlakozik egy nádi úszózós pecás. Érdeklődik és oltogatom is rendesen. Sikerül beszélgetés közben akasztani egyet. Bosszankodik, hogy neki onnan akkor gilisztára miért nem jött. Még egy-két mondattal oltogatom tovább, de lepereg róla. Sebaj, a direkt hittérítés amúgy sem az én műfajom. Aki akar, akar - aki nem, az nem.

Végül elfogyott a nádfal és jött a lapos rész. Ez egy jó ötven méter széles és két-háromszáz méter hosszú szakasz, ahol itt-ott van pár nádfolt és nádtorzsás, de ettől eltekintve nyílt víz. Az alacsony víz mellet most csak térdig ért, de itt ott volt benne pár combig érő mélyedés is.

Ahogy közeledtem megláttam két nagy hátúszót. Hoppá, egyből térdre vágtam magam és úgy próbáltam dobálni eléjük. Elfordultak, újra eléjük, megint elfordultak. Ezzel elvoltunk egy darabig, majd rájöttek, hogy vadásznak rájuk - én meg arra, hogy hiába - és nagy ívben kerülve továbbálltak. Utólag gondolkodva nem tudom milyen hal lehetett, csak tippelve amúr vagy busa. Milyen hal jár párban?

Dobálgattam még utánuk jó hosszú kieresztett zsinórral. mígnem egyszer csak ugyanazt a keszeges kapást érzem. Várok, óvatosan ráhúzok és már rúg is a zsinór végén. Rendes tenyeres keszegek. Egyik a másik után jön ki. Aztán mennek vissza. Rengeteget fogok - kész felüdülés a picihalas vagy fogástalan pecák után.

Este még sétálunk egyet, én fagyizás előtt lenézek a móló keleti oldalára. Ott vannak a balinok. Egész közel. A bot nálam (ugye így kell menni esti korzózásra), rövidnadrágban beállok a vízbe és dobálok. Á, már a második dobás után tudják mi van és egyre távolodnak. Egyszer csak lefagyok, mert két méterrel előttem nagy burványokkal fodrozódik a víz, majd egy férfitenyérnyi oldalúszó tűnik fel. Valószínű forgolódó busa. Tíz perc korzó-szünet után vizes lábbal visszatérek a normális Balatonparti-esti tevékenységhez...



Vasárnap reggel 6-tól 10-ig.
Csak egy botot viszek. Kimegyek a móló keleti oldalára, de közben útba ejtem a nyugati kart és a belső oldalt figyelem. Nagy csobogás: ívás vagy rablás? A növényzet szélén idegesen úszkálnak a kicsi, apró és nagyobb halak. Tenyeres keszegek is vannak köztük. Aztán feltűnik az izgalom oka is, egy hatalmas (tudom, hogy csal a fénytörés, de a többi hal méretéhez viszonyítva is hatalmas volt) balin. Méltóságteljesen vonul, semmi sem zavarhatja meg. Rádobok kettőt-hármat, de csak mélyebbre merülve folytatja az útját.

A móló keleti oldalán fehér tarajos hullámok vannak. Bemegyek egy helyen, de harminc centis iszapban lábalok. Na ezt utálom, inkább felejtsük el. Megyek vissza a tegnapi helyre.
De most a nádfal keleti oldalától kezdem, mert észak-keletről fúj a szél. Kimondottan erős a szél, még messze-bent a lapos-mély törésnél is fehér tarajos hullámok vannak. Nem könnyű betalálni a nádöblökbe, de azért sikerül kiszedni hasonló halakat, mint tegnap.

Eljutok a nyílt-lapos részre, de nagyok a hullámok. Szerintem esélye sincs, hogy a felkavarodott részen bármilyen hal is legyen. Azért jól nevelten rádobok párat. Meglepetésre megint érzem, a keszeges kapás. Az első leakad persze, de újradobok és harmadikra megvan. Jön még többi onnan. Megint nagyok, nagyon örülök nekik.

Az jutott eszembe, hogy olyan a hely - kicsi, sárga, de a miénk - mint a Bahamák vagy Florida Keys lapos vizei, a Permites vagy Bonefishes vizek. Ugyanaz az erős napfény, magas UV szint, térdig érő türkizkék és tiszta víz, itt-ott sötét mozgó foltként látható halak, kilátszó hátúszók, hosszú dobások a szélben, stb...

Jó volt. Kiváltságos alkalom volt mindkettő.

8 hozzászólás:

No, hál'Istennek, végre egy jót pecáztál.
Rádfért a sok bosszúság után.

Köcce. Tényleg nagy öröm volt végre újra fogni görbülő botot.

Szia Korvin!

Belinkelhetem az írásodat?
Nagyon tetszik! A képek is szuper jók!

Hangulatos peca, jó képek, az írás meg teljesen elvarázsolt!! Egy jó kis kajakos balatoni pergetés hiányzik nagyon....

Nagyon jó kis írás, egész kedvet kaptam tőle a balatoni lengetésre. Júli 4.-én megyünk a családdal szemesre. Milyen technikát ajánlanál, milyen típusú legyeket, milyen halakara. Sajna 1 évben egyszer jutok le a Balatonra, jó lenne ha tudnál infot adni. Köszi!

Hűha, nem én vagyok a legkompetensebb a tanácsadásban, de próbáljuk meg.

A balatoni legyezésnél számomra a legfőbb célhalak a balin-sügér-vörösszárnyú trojka.

A feltett youtube-os filmnél részletek a felszerelésről általában jók az utolsó kettőre.
A balin az más tészta - nincs még elég információm/tapasztalatom, hogy abban tanácsot tudjak adni.

A többit privátban, ha gondolod. A ceeff-com-on keresztül például..

Balatonra is kéne mennem... :-)
Ott a délin fergetegeseket lehet pontyozni a nádban. De ahhoz kell a tökig érő víz. :-( Régen másfél kilós kárászokat is fogtunk. Léggyel tuti lehetne aratni csak már nincs nagyon belőlük. Mármint a kárászokból. :-)