Pere-lízis

Hernád ismét - három napban: első, második és harmadik nap...

Délegyháza délig

Délegyházi bellyzés a nyári kánikulában...

A szépséges Ipoly

Első találkozásom az Ipollyal...

Hosszú horgász hétvége Hernádon

Közösségi horgász esemény saját szemszögből...

Balaton Hal-A-Ton

Egy nyaralás emlékképei..

Hajnali balinozás a Dunán

Egy hétköznap hajnali rövid lengetés..

Balatoni Bahamák

Egy kis nagyvilági életérzés idehaza..

I. Zagyva Party - Műlegyes verseny

Trópusi dzsungel az ország közepén..

I. Sió Műlegyes Kupa

Az első versenyélmény..

2011. október 28.

Szabadulni

Napközben jutott idő a pecára. Lementem a Dunára ismét.

Találkoztam a siket horgászokkal megint, de most kint a kövezés közepén. Beszélgettünk, mutatták, hogy merre mekkora rablások vannak. Amúgy tök néma víz volt, csak a szél borzolta. Gondoltam magamban, ez a nap is csak tornázás lesz, semmi érdemlegessel.

Nem így történt. Miközben beszélgettünk, az egyik botjuk kapásjelzője felkoppant a botra. A pecás a tapasztaltak türelmével várt a bevágásig, aztán hajrá. A kopott bot és orsó a kezében szépen tette a dolgát. Közben az öröm és az izgatottság csak jelekkel lett kimutatva - szokatlan némaság volt végig.

Az eredmény egy jó három kilós csuka.
Miközben a horogszabadításban tevékenyen részt vettem - gyönyörködtem a szép állatban. Mekkora száj! Mekkora erő!
Sajnos nem kapta vissza a szabadságát. Ezt még most is nagyon sajnálom, de ez van. Nem az én halam, nem az én döntésem.

2011. október 25.

Csőlegyek

 Legyező horgászatról ismert, hogy régi horgászstílus. Viszont a hozzákapcsolódó csőlégy – angolul tube fly – fogalma már újabb keletűnek tűnik. Meglepő lehet, de a csőlegyeknek is elég hosszú története/történelme van.
 
A csőlegyek használatának kezdete az Észak-Amerikai területre, nagyjából az 1800-as évekre tehető. Lazac fogására már az őslakos indiánok használtak csőlegyeket. Ezekhez üreges madártoll-szárat vagy vékony csontokat használtak alapként.


Az első írásos feljegyzést a csőlegyekről csak az 1930-as években jelent meg – hogy hol? – Európában. Alexander Wanless nevű brit horgász írt egy könyvet, amely leírja a csőlegyeket. Sajnos az ötlet nem terjedt el … ekkor még.
Több, mint egy évtizeddel később, 1945 környékén, a Charles Playfair & Co. egyik légykötője újra feltalálta az ötletet. Winnie Morawski madártoll-szárra kötött csőlegyei egyre népszerűbbek lettek a legyező horgász közösség körében. Egy helyi orvos végül azt javasolta, a sebészcsövet használjanak tollszár helyett, és ezzel lehetővé vált a horog légytesten kívüli elhelyezése. Ezzel az újítással indult a gyors hódító útjára a csőlégy Európa-szerte. Körülbelül ugyanebben az időben ugyanez az esemény zajlott Észak-Amerikában is, és egyre több horgász állt elő saját fejlesztésű csőlegyeivel.

2011. október 24.

Csak úgy

Az elmúlt időben többnyire csak a Dunához jutottam el. Egy-két órára, nem többre.

Találkoztam nagy vízzel, Hummeres-sleppes küszvadásszal, siket horgászokkal. Sikerült vesére felfáznom, meg valami kezdetleges tüdőgyulladást is összeszednem.

Voltam közepes víznél, őszi némasággal, fröccsenő rablásokkal, hajtásokkal. Fogtam pár apróságot.

Terveztem kajakozást is, de időben nem jött össze, meg mostanában nehézségeket okoz pár óra a vízen. Ugyanúgy sántikálok utána, mintha gyalogoltam volna. Remélem elmúlik.

A gyerekkori Duna-szag emlékem és a mostani nem ugyanaz. Más lett, és közelebb is került hozzám az egész folyó.

Elméláztam a pergető cuccom használatba vételén is. Idén nagyon hanyagoltam. Nagyon szeretem a legyezést - nem véletlenül preferálom annyira - de eljött az ideje az én személyre szabott egyensúlyomba való visszaállásnak. Szóval következő alkalommal már pergetőt viszek. Tanulnom kell még azt is. Bőven. És nem leszek tőle kevesebb.

Sétáltam a martonvásári kastélytó körül is, és háborítatlan (nem horgászható, de Mohosz kezelésben álló) vizet figyelhettem meg. Látványos jeleket láttam a felszínen. Halat nem, mert annyira zavaros az egész.

Szeretem ezeket a csendes órákat. Örültem nagyon például tegnap este a teljesen kihalt partnak. Senki nem volt. Senki, csak én, meg a szép Duna.

2011. október 10.

Sulák patak - Duna torkolat

Csak pár kép. Van itt minden kérem. Szép.
Csak azért merem közszemlére tenni, mert eleve frekventált horgászhely - a mocskot nem fényképeztem.




2011. október 8.

Ugyanott ugyanolyan

Úgy alakult, hogy hozzájutottam egy kétkezes bothoz. Nagy. Nagyon nagy. Nem is tudok mit kezdeni vele egyelőre. Látom benne a lehetőséget, de nem akar megnyílni nekem. Ma délután másodjára próbálgattam, de jó ha 10m-re sikerült eljuttatni a legyet. A szél balra szemből fújt erősen, a sodrás is erős volt (balról-jobbra folyt), és az volt az érzésem végig, hogy a szemközti oldalon jobban menne, mintha rossz kézzel fogtam volna meg a botot.. Még ellenkező fogással is megpróbálkoztam..

Ezer jutyúb videót megnéztem + elolvastam a nagykönyv XII. fejezetét, és azt gondoltam felkészülten megyek ki a partra. A valóság más volt: az előre lendítéskor a zsinórt nem húzta maga után, és a kidobott zsinór nagyja legyestül, előkéstül egy tenyérnyi területre összpontosulva érkezett a vízre. A netes videókon olyan könnyedén és szépen dobnak a nagy spey botokkal, hogy ihaj. Lehet, hogy a zsinór összeállításán igazítanom kell még. A lövőfejem kimondottan hosszúnak találtam. Ááá, nem is értek (még) hozzá.

Végül megfájdult a csuklóm és átváltottam egykezesre.  Ezzel dobni már sokkal szebben tudtam. Szinte megkönnyebbülés volt.

Aztán a nyugalmas gyakorláshoz választott partszakaszt feladtam és elmentem a múltkori részre, ahol szinte ugyanott és szinte ugyanolyan rövid idő alatt fogtam egy szinte ugyanakkora - remélem nem tévedek - jászt. Tán ugyanazt. Ugyancsak Montana-val. Aztán ugyanúgy semmi több. Pedig mindent bevetettem a múltkori alkalom tapasztalatán okulva, de semmi. Még egy maradt, hogy gyengébb botra kell váltani a finomabb prezentációért. Na majd legközelebb..

A szél és a víz hideg volt, de a neoprénben vidáman álltam mindkettőt.

2011. október 2.

Dunai délutáni domi

Kimentem a vízre, mert elegem volt. Úgy semmiből és mindenből.
Dobtam párat utcai ruhában és hipp-hopp beugrott ez a hal.


Nem egy óriás, de eddig a legnagyobb dunai fogásom és a legnagyobb domolykóm első jászom (kösz Benyus).
Montanara jött. Ez tényleg egy nagyszerű légy.

A visszaengedés nem volt egyszerű. Cipő felsőrészig iszapba süllyedve tudtam csak visszaengedni. Aztán átöltöztem és beálltam a vízbe.
Még négy órán keresztül álltam a rablások gyűrűjében. Kidobáltam magamból a fele ingerültségemet. Kapás volt bőven, de a halak meg - amilyenek - végül elérhető távolságon kívülre mentek, így más már nem akadt. Rám sötétedett és hazajöttem.

Szeretek pecázni.

Blogajánló